Hja, ez tuti kisregény lesz, ez van, én szóltam. 
Tegnap a verseny napjáig történő élményhalomról meséltem, most meséljünk picit magáról a versenyről. Ja meg ilyen vargabetűvel kicsit időugrok és említettem tegnap, hogy kb májusig a felkészülésem is perfekt volt. Szandi nem kímélt az edzésekkel, én meg boldogan húztam be őket. Semmi rendkívüli, rekordmagas edzésterhelést viselt el sokkal könnyebben a szervezetem. Minden heppi volt. Nem is azért írom le ezeket a történéseket most, mert izébizé meg mindenki jól sajnáljon, ez inkább tényközlés, hogy segítsen keretbe tenni és rendszerbe illeszteni a majdani történéseket a versenyen.
Szóval májusig tuti minden, elérkezett az Ultrabalaton, ahol picit többet kellett fussak végül, mint amire készültünk. 70km, nemröhög, az nekem sok aszfalton. 
3 napig nem volt kedvem edzeni az UB után, azt tegyük hozzá. És kb ez volt az a pont, ahonnan a szervezetem alvásritmusa felborult. Ez azt jelentette, hogy esténként 5, nagyon max 6 órát tudtam aludni, ha egyáltalán sikerült. Azt is rossz alvásminőségben. Hajnal 2 meg 3 óra körül ébredni nem mókás. Mármint eleinte még kacagsz rajta, aztán már csak érdekes megélés félálomban élni túl a napjaid. Napközben aludtam ugyan, így összességében megvolt 8-9 órányi alvás, de nem éreztem minőséginek egyáltalán. Az edzések mentek, az életem folyt, a HRV rendben, nyugalmi és ébredési pulzus is rendben. Júniusban sportorvosi vizsgálat, tökéletes vérkép, kardiológiai vizsgálat rendben, pajzsmirigy TSH értéke kicsit magas, de nem emeljük a hormont hozzá mert közel a Norseman (Ja aki nem tudná, hasihmoto autoimmun betegséggel triatlonozgatok én itt lelkesen, azaz az immunrendszerem gyilkolja a pajzsmirigyem. A betegség nem gyógyítaható, de élhető megfelelő pajzsmirigy hormon pótlással.) Csak az alvásom volt kuka. És félálomban működtem amikor látszólag ( ) ébren voltam. Ja, és 1 héttel a július végi Oravaman verseny előtt elütöttek bringás edzés közben. Mondjuk ezeken már csak röhögtem, a jobb vállam kukázódott kis ideig, meg amíg begyógyult a bőröm felső hámrétege eltelt pár hét, de a Norseman idejére rendbe jöttem kb, csak 1 hétnyi edzést kellett kihagynom. Csak az álmosság és a fejre állt alvásritmus, az volt hű pajtásom. Ennyit az előzményekről.
És nééézzzük végre a versenyt, merthát na, mégis csak az a lényeg. 
Pénteken a briefing után visszamentünk a szállásra, utolsó simításokat elvégezni. Ákos és Viki kitalálták hogy pakolnak a kocsiba, hogy tudjanak kísérni meg frissíteni, leegyeztettük hol találkozunk majd. Letudtam a bringás taperinget, aztán relax. Már amennyire lehet verseny előtt nyugodt relaxról beszélni.
Az ilyen versenyek mindig lehetetlen hajnali időpontban kezdődnek, hát ez itt is így van. A szállásunk most elit helyen volt, abban a hotelben, ami mellől kifutott a komp a rajthoz és a hotel mellett jöttünk ki a vízből is a depó 1-hez. Így ez több volt, mint luxus, maga a királyi luxus! Errefele az úgy szokás, hogy a hotelek tisztában vannak azzal, a náluk megszálló vendégek miért is vannak itt. Így a verseny napján hajnal 2-től tudtunk is reggelizni. Azt az igazi svédasztalos minden van félét. Asszem 6 palacsintát ettem, biztos ami biztos.
Errefele az úgy szokás, hogy a hotelek tisztában vannak azzal, a náluk megszálló vendégek miért is vannak itt. Így a verseny napján hajnal 2-től tudtunk is reggelizni. Azt az igazi svédasztalos minden van félét. Asszem 6 palacsintát ettem, biztos ami biztos. Az időjárás tökéletes volt, 12-16 fok hajnalban is, semmi esőfelhő, nulla szél. Kényelmesen átsétáltunk bedepózni a bicóm (erről tettem is fel videót akkor ide az oldalra), minden tökéletesen rendben volt. Vissza a szállásra, felvettem a neoprénem a szobánkban nyugodtan, összemarkoltam az úszószemüvegem, úszósapkám, meg amit akartam még vinni a kompra, majd lesétáltunk a szembe levő kikötőbe.
Valóra vált egy álmom itt, ugyanis amikor tizensokéve az első videót láttam a Norseman-ről, egy régi, platós, autók szállítására alkalmas hagyományos komppal vitték a versenyzőket a rajthoz. 2022-ben sajnos ezt lecserélték egy luxus kompra, konkrétan bőrkanapékon ültünk full kényelmes körülmények között amíg a rajthoz hajókáztuk. De a triatlonosok visszasírták a régi kompot, így 2023-ban már a régi komp adta a fuvart újra és legnagyobb boldogságomra idén is ezt a kompot kaptuk. Persze, nyilván, tudom hülye vagyok, de na, nekem fétisem volt mindig hogy egyszer ezzel a komppal utazhassak a Norseman rajtjához. És most valóra vált!
Persze, nyilván, tudom hülye vagyok, de na, nekem fétisem volt mindig hogy egyszer ezzel a komppal utazhassak a Norseman rajtjához. És most valóra vált! Széles vigyorral szálltam be és telepedtem le a padlóra. Milyen volt a hangulatom? Nem voltam stresszes. A rendes, verseny előtti izgatottság megvolt, de elképesztő kisimmult, tudatos jelenlétem volt. Itt voltam újra, az álomversennyemen, a nekem legcsodálatosabb fjordon hajózva éppen. Minden rendben volt. Tényleg minden rendben volt. Leszámítva a szokásos elképesztő álmosságomat. Így a fejem alá raktam a pulcsimat és behunytam a szemem míg a rajthoz értünk. Kicsit el is aludtam szerintem, de semmi gond, felébredtem amikor kellett.
A hideg víz protokoll kezdetét vette ahogy a komp megérkezett velünk a rajthoz. Érdemes itt megemlítem, hogy attól, hogy ez a verseny extrém körülmények között zajlik, az nem azt jelenti, hoggy a versenyzőket eszetlenül engedik elrajtolni az ismeretlenbe. A Norseman a norvég egyetemekkel együttműködve sok kutatásban vett részt már azzal kapcsolatban hogy reagál az emberi szervezet ezekre a versenykörülményekre. Ezeket a kutatási eredményeket használják is, hogy számunkra biztonságosabbá és kivitelezhetőbbé tegyék a versenyt. Ilyen a hideg víz protokoll, aminek egyik eleme, hogy a vízbe ugrás előtt a hideg fjord vízzel locsold le magad még a kompon, hogy a szervezet már találkozzon valamennyire vele még mielőtt beugrannál a fjordba.
Itt olvashatsz erről a hogyan ússz hideg vízben dologról:
Én is használom az egyik ilyen „termékbe öntött” fejlesztést, a Deboer márka kapucnis felső „mellényét”, ami egy belül bolyhos, 2mm vastag neoprén-szerű anyag. A fejed és a nyakad kényelmesen tud mozogni benne, a füleket és az arc oldalát is teljesen védi. Azt kell mondjam majdhogynem még melegem is volt benne.
Szóval hidegvíz protokoll első lépés megvolt, felsorakoztunk a komp szélén ahhoz a bizonyos ugráshoz.
Az úszás útvonala itt hót egyszerű, 3km egyenesen, a part mellett Eidfjordig, majd onnan egy 90 fokos kanyarral balra 800m a depóig. Attól függően áll meg a komp az úszás rajtvonalán felsorakozó part menti kajakosoktól, hogy milyenek az aktuális áramlatok. 100-400m távolságot jelent ez, hát idén ez 400 volt, így a hivatalos rajt előtt 20 perccel már ugornunk is kellett a vízbe, hogy felérhessünk a rajtvonalhoz időben. Szóval azt hittétek 3800m az úszás, meg csak azt kell kibírni a hideg vízben? NEM! Belöknek a kompról a félhomályban a jéghideg vízbe aztán ússzál hülyegyerek a rajtig ha már eljöttél ide.
Szóval azt hittétek 3800m az úszás, meg csak azt kell kibírni a hideg vízben? NEM! Belöknek a kompról a félhomályban a jéghideg vízbe aztán ússzál hülyegyerek a rajtig ha már eljöttél ide. Szeretem a sport adta megküzdéseket, értem ez alatt hogy perverzióm hogy megoldjam magamban a lehetetlennek tűnő dolgokat. Úgy godolom, hogy az, hogy valamitől félek, azért van, mert nincs hozzá megküzdési stratégiám, ezért bekapcsol a túlélési ösztönöm és az agyam azt akarja inkább ne csináljam azt, amit pedig kell. Ilyen volt annak idején az irreálisan hideg vízben úszás is, mint ez. Az, hogy félsz tőle, egy valós félelem, csak rá kell jönnöd mi váltja ki. Megoldás mindenre van, ha megtalálod a saját megoldókulcsod, akkor tud valami komfortossá válni. Így vagyok én a hideg vízben úszással is. Az első ilyen alkalommal hót be voltam szarva. A második ilyen alkalommal már csak félig. A harmadik ilyen alkalom a leghidegebb evör volt, 10 fok és nulla fokos levegő hőmérséklet. Ez az Icon-on volt, tavaly. Na akkor konkrétan rettegtem a rajt előtt. Még jó, hogy Dűne rajongóként akkor eszembe jutott a Bene Gesserit Félelem elleni litániája:
A második ilyen alkalommal már csak félig. A harmadik ilyen alkalom a leghidegebb evör volt, 10 fok és nulla fokos levegő hőmérséklet. Ez az Icon-on volt, tavaly. Na akkor konkrétan rettegtem a rajt előtt. Még jó, hogy Dűne rajongóként akkor eszembe jutott a Bene Gesserit Félelem elleni litániája:„Nem szabad félnem.
A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel.
Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.”
Hja, ha van mantrám, akkor ez az. Nemtom Frank Herbert mit szedett, de köszi neki hogy kihúz mindig ezzel a beszari állapotból. Így vagyok mostmár a hideg vízben úszással is. Tudom, mi vár rám, tudom hogy kell kezelnem a testem hogy ne legyen gondja vele, tudom, hogy fejben erős vagyok és tudom hogy kell meggátolnom az esetleg pánik felé sodródó gondolataimat.
Nemtom Frank Herbert mit szedett, de köszi neki hogy kihúz mindig ezzel a beszari állapotból. Így vagyok mostmár a hideg vízben úszással is. Tudom, mi vár rám, tudom hogy kell kezelnem a testem hogy ne legyen gondja vele, tudom, hogy fejben erős vagyok és tudom hogy kell meggátolnom az esetleg pánik felé sodródó gondolataimat.Így én boldogan ugrottam akkor a vízbe, bármi probléma nélkül úsztam fel a kajakosok rajtvonalához. Se hidegsokk, se fázás, nyugodt versenyizgalom csak és az elképesztően gyönyörű fjord látványa a szürkületben.
Ilyen, pont ilyen volt, mint az első, az idei versenyről készült rövid filmben:
Jaj, még most is beleborzongok, akárháyszor visszanézem ezt a kisfilmet.
Az úszás milyen volt? Egyenletes, nyugodt, semmi rendkívüli. A komp kürtjére elrajtoltunk, tempóztam ahogy engedte a még kicsit szarul működő vállam, nem fáztam, nem volt melegem, nem ütköztem mellúszókba, mire Eidfjordba értünk kisütött a nap is. Tényleg eseménytelen, extrém ironman-hez képest hót egyszerű úszásom volt. Semmi extra.
Kimásztam a partra, egy kövön megcsúsztam és kicsit visszacsüccsentem a vízbe, egy kicsit megkarcoltam a jobb tenyerm alsó részét, de no para. Ákos várt a parton, mentünk depózni.
Extrém ironman-en a supportod segíthet a depózásban, Ákos adott meleg teát (de messze sem fáztam, csak biztos ami biztos ittam belőle), az idő patent volt, 16 fok, kellemes érzetre. 10 perc kényelmes depó, triatlonos mez, egyszál széldzsekit kanyarítottam magamra még plusszban csak és irányhorány a bringapálya.
Az első 40 km emelkedővel kezdődik. A fjordtól fel kell tekerni a Hardangervidda fensíkra. Emlékeztem az útvonalra, tudtam 8-12% a meredekség sok helyen. Idén az időfutamomat hoztam, tudtam emelkedőn nem biztos gyorsabb leszek. Arra viszont nem számítottam, hogy a mászás közben is rámtör az elképesztő álmosság.
Volt már versenyzés közben álmosságban részem, de az csak lejtőzéskor és arról tudom, hogy a hágórkról lefelé jövet a levegő oxigénmennyiségének hirtelen emelkedése okozza. Ez most más volt. Kimerült álmosság. Azért az kicsit para így utólag belegondolva, hogy emelkedőn felfele majdnem elbóbiskoltam. Láttam, hogy 20-30 wattal kevesebbet is tudok leadni, mint amire egyébként képes vagyok, tudtam valami nem kerek, így nem is erőltettem, csak érjek fel Dyranut-ra 40 kilihez, ott találkozom először a supportereimel. Nem is tudok mást mesélni, mert bár nem voltak a wattjaim, de haladtam egyeletesen. A táj elképesztően gyönyörű volt, a Voringfossen vízesés ködpárájában még a 10% emelkedő sem fáj. Én meg csak haladtam és ráfókuszáltam arra, hogy legyőzzem azt az elképesztő álmosságot.
Láttam, hogy 20-30 wattal kevesebbet is tudok leadni, mint amire egyébként képes vagyok, tudtam valami nem kerek, így nem is erőltettem, csak érjek fel Dyranut-ra 40 kilihez, ott találkozom először a supportereimel. Nem is tudok mást mesélni, mert bár nem voltak a wattjaim, de haladtam egyeletesen. A táj elképesztően gyönyörű volt, a Voringfossen vízesés ködpárájában még a 10% emelkedő sem fáj. Én meg csak haladtam és ráfókuszáltam arra, hogy legyőzzem azt az elképesztő álmosságot.Felérve Dyranuthoz nem hittem a szememnek, hát itt jó idő volt! 10 fok meg napsütés, hát mi ez kérem? Itt mindig maga a pokol van, mostmeg itt napozik mindenki? Ákosékat azonnal ott találtam, már vártak. Cseréltük a kulacsokat, mondtam rohadt álmos vagyok, de ilyen hihetetlenül, szóval valami nemtom mi történik, de igyekszem megoldani. Visszapattantam a nyeregbe és mentem tovább. Álmosan. Majdem elaludva. Aztán az 50. kilométer környékén hipphopp elmúlt az álmosság. Hát ha valami, ez megkönnyebbülés volt. A wattok alacsonyak maradtak, de nem törődtem vele, még így is bőven oké volt, a pulzusom nem borult be, így mentem tovább. Az idő továbbra is tökéletes volt, emelkedőn még kicsit melegnek is éreztem a széldzsekit, de lejtőn kellett. Ittam, frissítettem, 100 gramm CH/óra bent volt, folyadék pipa, sótabi pipa, tovább!
Ákosékat azonnal ott találtam, már vártak. Cseréltük a kulacsokat, mondtam rohadt álmos vagyok, de ilyen hihetetlenül, szóval valami nemtom mi történik, de igyekszem megoldani. Visszapattantam a nyeregbe és mentem tovább. Álmosan. Majdem elaludva. Aztán az 50. kilométer környékén hipphopp elmúlt az álmosság. Hát ha valami, ez megkönnyebbülés volt. A wattok alacsonyak maradtak, de nem törődtem vele, még így is bőven oké volt, a pulzusom nem borult be, így mentem tovább. Az idő továbbra is tökéletes volt, emelkedőn még kicsit melegnek is éreztem a széldzsekit, de lejtőn kellett. Ittam, frissítettem, 100 gramm CH/óra bent volt, folyadék pipa, sótabi pipa, tovább!Nem is tudok mit írni egyebet a bringázásról. Mentek a kilométerek szépen sorban, mire a supportereimhez értem minden kulacs pont kiürült, időzítés, frissítésbeosztás, a gyomrom, az energiaellátás, minden teljesen rendben volt. Lassabb voltam, de ez van, minden más rendben.
Ismerősként haladtam az útvonalon, minden kanyarra emlékeztem, tátott szájjal csodálkoztam rá hogy látszik a Hardangervidda gleccsere az útról, Geilonál megjegyeztem hol van a pékség mert majd itt visszafelé együnk, megmásztam a három kisebb emelkedőt és ráfordultam az utosó mászásra, Imingfjel felé. Itt már kicsit hisztiztem a supportereimnek, hogy faszkivan, ki találta ki ezt hogy ilyen versenyeken induljak? De ez még normális szintű picsogás volt, szóval jeleztem Imingfjel-nél még tali, aztán már csak a depóban. A supportjaim úgy döntöttek hamarabb taliznak velem egy kicsit, mert Imingfjel után 40km lejtő jön és én azon szabadesek 60km/h sebességgel és annyit a kocsi se tud menni a szerpentineken, szóval adjunk esélyt hogy nem kell rájuk várnom a depóban. Így az utolsó frissítés 135 km környékén volt, onnan előre küldtem őket a depóba 180 km-hez. Elegendő enni-innivaló volt nálam és azon kívül hogy már a tököm kivolt ennyi mászástól, teljesen rendben voltam.
De ez még normális szintű picsogás volt, szóval jeleztem Imingfjel-nél még tali, aztán már csak a depóban. A supportjaim úgy döntöttek hamarabb taliznak velem egy kicsit, mert Imingfjel után 40km lejtő jön és én azon szabadesek 60km/h sebességgel és annyit a kocsi se tud menni a szerpentineken, szóval adjunk esélyt hogy nem kell rájuk várnom a depóban. Így az utolsó frissítés 135 km környékén volt, onnan előre küldtem őket a depóba 180 km-hez. Elegendő enni-innivaló volt nálam és azon kívül hogy már a tököm kivolt ennyi mászástól, teljesen rendben voltam.Felmásztam Imingfjel-hez, utolsó emelkedő is pipa, át a mesterséges duzzasztó gátján és megkezdtem a lejtőzést. És itt jött az, ami jött: egyik pillanatról a másikra, a semmiből egy „sokkot” kaptam. Hirtelen elkezdtem hiperventillálni, a testem összes izma kontrolálhatalanul rángani kedzett és hirtelen kimerültség és álmosság tört rám.
Nem tudtam biztonságosan tartani a kormányt se, épp hogy le tudtam szállni esés nélkül a bringámról. Megálltam az út szélén és próbáltam rendezni magam. 5-10 perc telhetett el így és hiába ettem, ittam, sótabi, bármi, ugyanaz a sokk uralt. Egyik pillanatról a másikra elbóbiskoltam 2-3 másodpercre, aztán felriadtam. Tudtam, hogy ebben az állapotban őrültség lenne visszaülni a bringára, 35km lejtő jön.
Úgy döntöttem akkor és ott, ezek után, hogy ez most olyan állapot, amivel most nem tudok tovább menni. A telefon kötelező felszerelés ilyen versenyeken, pont ezért. Kint voltam a semmmi közepén, de fel tudtam hívni a supportjaim, akik értesítették az orvosi kocsit. 5 perc (!!!) alatt ott voltak, egy tündér cuki orvosnő, Maria rögtön pulzust, SPO2-t mért, azonnal csekkolt hogy vagyok. Még meg is jegyezte 10 perce láttak és nagyon tetszik neki a triatlonos mezem, megjegyzett magának miatta, még meg is jegyezte oké, én tök jó állapotban vagyok, velem nem lehet baj. 10 percen belül ott volt a mentő is. Nem, nem volt ekkora baj, de biztosra mentek.
10 percen belül ott volt a mentő is. Nem, nem volt ekkora baj, de biztosra mentek.Hogy mi történt? Maria szerint adrenalin sokkom volt. Nem vagyok orvos, Nem tudom mennyire volt igaza vagy sem. Azt tudom, hogy elképesztő kimerültség, álmosság tört rám ott, de olyan, amit még egy ironman-em után sem éreztem, még a sokkal keményebb tavalyi Icon után sem. Ott és akkor helyes döntés volt nem folytatni a bringázást, ezt a mai napig így gondolom és egyáltalán nem bánom hogy akkor ott azt mondtam eddig és ne tovább. Olyan állapotba kerültem, hogy faszság lett volna erre bármilyen teljesítési próbálkozást ráerőszakolni. Nekem az a legfontosabb, hogy úgy csináljak versenyeket, hogy közben nem kockáztatom a testi épségemet. Vagy csak annyira, amennyi egy egészséges határon belül van.
A supportereim visszaértek értem, beültettek a kocsiba és irány Gaustablikk. Az izomrángás, a hiperventilláció és az elképesztő kimerültség a következő 3 órában stabilan velem volt, bármit is tettem vagy próbáltam tenni ellene.
Furcsa dolog ám, egy teljesen új megélést adott nekem most ez a Norseman. Nem is tudom meg tudom-e ezt úgy fogalmazni, hogy sikerüljön átadnom amit értek is alatta. A megfogalmazás az szokott ilyenkor lenni, hogy „feladta a versenyt”. De én ezt nem így gondolom és élem meg. Nekem ez „nem fejezte be”. Mert feladni sosem szoktam dolgokat, befejezni viszont nem mindig engedi a testem őket. A feladás számora az, amikor mentálisan nem tudod végigvinni a versenyed. A nem befejezés pedig az, amikor a tested kerül olyan állapotba, hogy a biztonsága mellett döntesz. Teljesen felkészülten, megfelelő edzésmunkával a zsákban, mentálisan és fizikálisan (vagyis látszólag ) tökéletes állapotban érkeztem ide, úgy tudtam rajthoz állni, hogy nyugodt volt a lelkiismeretem. Meg tudom csinálni – az Icon is ment, pedig arra fele ennyit tudtam edzeni és kétszer ilyen nehéz extrém -, megvan az edzettségem, kurvajól nézek ki a fotókon is ( ) és minden rendben.
A megfogalmazás az szokott ilyenkor lenni, hogy „feladta a versenyt”. De én ezt nem így gondolom és élem meg. Nekem ez „nem fejezte be”. Mert feladni sosem szoktam dolgokat, befejezni viszont nem mindig engedi a testem őket. A feladás számora az, amikor mentálisan nem tudod végigvinni a versenyed. A nem befejezés pedig az, amikor a tested kerül olyan állapotba, hogy a biztonsága mellett döntesz. Teljesen felkészülten, megfelelő edzésmunkával a zsákban, mentálisan és fizikálisan (vagyis látszólag ) tökéletes állapotban érkeztem ide, úgy tudtam rajthoz állni, hogy nyugodt volt a lelkiismeretem. Meg tudom csinálni – az Icon is ment, pedig arra fele ennyit tudtam edzeni és kétszer ilyen nehéz extrém -, megvan az edzettségem, kurvajól nézek ki a fotókon is ( ) és minden rendben.Eltelt majdem 2 hét a verseny óta. Van annyi önismmeretem, hogy tudom, ilyen helyzeteket nem szabad azonnal lereagálni, mert a lélek csendben dolgozik. Idő kell, hogyha van seb, az felszakadjon, ha van fájdalom, az kibukjon, ha van megbánás, az felszínre kerüljön.
Nincs seb, nincs fájdalom, nincs megbánás. Úgy gondolom elképesztő szerencsés vagyok, hogy olyan élethelyzetem lehetett, hogy másodjára is ott tudjak lenni a Norseman-en és hatalmas mázlista vagyok, hogy annak ellenére is képes vagyok még sportolni, hogy autoimmun betegség próbál leszabályozni benne nem is kicsit. Nem is az a helyes megfogalmazás, hogy sajnálom, hogy nem tudtam befejezni. Inkább csak hiányzik, hogy nem tudtam idén átélni azt a szívmelengető fájdalmat, ahogy felfelé sétálok a Zombie Hill-en, az elgémberedett lábakat, ahogy teszem egyiket a másik után a Gaustatoppen felé, azt az átélés-érzést, amit ez a verseny és a norvég táj magamba szippantása ad nekem a futás alatt. Megbánás nincs, csak hiányérzet, hogy basszus tök jó volt átvenni a finisher pólót. Mert emlékszem mennyire jó érzés végigmenni a versenyen, hiszen már 2022-ben finisher voltam. De semmmi keserűség, fájdalom nincs, én így nemtom, a saját értékrendem és világlátásom szerint boldognak érzem magam, hogy újra ilyen elképesztő környezetben és sporttársakkal tölthettem el egy hetet. És az az igazság, hogy szép emlékekkel és jó érzésekkel gondolok vissza az idei Norseman-re, ez a rajtszám is különleges helyet fog kapni a falamon, hogy mindig eszembe jusson amikor ránézek az a halom boldogsághormon, amit adott.
De semmmi keserűség, fájdalom nincs, én így nemtom, a saját értékrendem és világlátásom szerint boldognak érzem magam, hogy újra ilyen elképesztő környezetben és sporttársakkal tölthettem el egy hetet. És az az igazság, hogy szép emlékekkel és jó érzésekkel gondolok vissza az idei Norseman-re, ez a rajtszám is különleges helyet fog kapni a falamon, hogy mindig eszembe jusson amikor ránézek az a halom boldogsághormon, amit adott. És hogy miért kaphattam ott egy sokott Imingfjel-nél? A helyzet nyomozás alatt a megfelelő szakemberek kezében. Én nem vagyok orvos, mint mondtam is, így ne tőlem várjon senki visszaigazoló választ, azt majd a saját orvosom nekem elmondja max. De nagyon úgy néz ki a hashimoto autoimmun betegségemnek jelentős köze van hozzá. Ez a betegségem rombolja a pajzsmirigyem erősen, a pajzsmirigy hormonja pedig kellene ahhoz, hogy a keringést, az izmok működését, meg mindent, ami az állóképességi sporthoz kell, szabályozza. A hormont pótolva ezzel semmi gond, amennyiben az megfelelő. Itt lehetett egy félresiklás, az alvásciklus felborulásának ez lehetett a kiváltó oka, ami kb egy dominó-elvet követve elindított egy folyamatot a szervezetemben. És a Norseman-re – vagy már sokkal előtte, kb július elejére – lemerítette az aksikat ilyen hosszú távú terheléshez. Edzésekre még jó voltam, de egy ekkora terhelésnél már beintett. Hát ilyen ez, utólag tudjuk csak visszanyomozni mi lehetett a kiváltó ok. De nyugalom, én jól vagyok, más hormonpótlással egy karikacsapásra elmúlt az alvászavarom. Fszkivan. A megfelelő szakembereket megtaláltam, a kezükbe adtam ezt a gordiuszi csomót, mert az van, hogy úgy gondolom mindenre van megoldás. Max kicsit tovább tart megtaláld. De én sportolok tovább, figyelve nagyon magamra közben továbbra is, mert tisztában vagyok az állapotommal és csak addig megyek el, amíg a testi épségem meg tudom őrizni. Láthatóan az agyi épségem már nem százas ha extrém ironman-ezni akarok tovább, na mindegy.
Fszkivan. A megfelelő szakembereket megtaláltam, a kezükbe adtam ezt a gordiuszi csomót, mert az van, hogy úgy gondolom mindenre van megoldás. Max kicsit tovább tart megtaláld. De én sportolok tovább, figyelve nagyon magamra közben továbbra is, mert tisztában vagyok az állapotommal és csak addig megyek el, amíg a testi épségem meg tudom őrizni. Láthatóan az agyi épségem már nem százas ha extrém ironman-ezni akarok tovább, na mindegy. Norvégia pedig gyógyított, a verseny utáni napokban végigittuk a Hardanger fjord híres, eredetvédett cider-jeit, Voringfossen-vízeséshez és gleccserhez túráztunk (laza 22%os emelkedőn 3 km-en keresztül ) és nekem ez az ország maga a chill és nyugalom.
) és nekem ez az ország maga a chill és nyugalom. @iImre Szandi készülhetsz, jövőre megint szívinfarktustközeli állapotban kell majd végigizguld vajon engedi-e most a testem hogy kivegyem belőle az edzésmunkát vagy sem. Köszönöm, hogy elviseled a hülye ötleteimet és legjobb tudásod szerint még segítesz is benne hogy elérjem, vagy megpróbáljam elérni őket.
Köszönöm, hogy elviseled a hülye ötleteimet és legjobb tudásod szerint még segítesz is benne hogy elérjem, vagy megpróbáljam elérni őket. Ákost meg nyilván nem lehet facebookon taggelni, de a Kedvesem nélkül nem lenne semmi, az Ő supportjával érdemes megélni az extrém ironman-eket. Mármint nekem, az tárgyalási alap kölcsön adom-e egyátalán bárkinek supportra.
Vikinek pedig extra respect és köszönet hogy újból elkísért és támogatott egy extrém ironman-en, bocsi hogy hozzájárulta ősz hajszálaid hirtelen gyarapodásához! És coffe with a view!
Ti pedig mozogjatok, sportoljatok és erjétek megélni az álmaitokat, akármi is történjen!
Én meg nyilván épp sakkozok melyik lenne jövőre a legideálisabb extrém ironman amin indulhatnék.
