Emlékszem az izgatott nyugalomra, ami ott átjárt. Álltam ott, a peniscolai tengerparton, várva hogy elrajtoljunk a Hispaman-en, életem első extrém ironman-jén. Sötét volt még, a tenger hullámzott, a lelkem meg csendbe borult. Nyugalom töltött el és egyben várakozás. Sosem éreztem még olyat, hogy úgy vágok neki egy ironman teljesítésének, hogy nem ijeszt meg a rám váró kihívás mértéke, sokkal inkább azt érzem igen, itt a helyem, ezt szeretném, magamba szívni a kalandot, amit tartogat számomra.
Ilyen volt az érzés végig a versenyig. Bármi történt, bármilyen nehézség is gördült elém a felkészülés során, az érzés végig az volt, hogy ez kell nekem, nincs kétség, szeptember végén én megyek a Hispaman-re.
Elkezdődött a visszaszámlálás, a lábam belefúrtam a parti homokba, néztem a sötét tengert, fellobbant a Hispaman logó körüli tüzijáték és már rohantunk is be a tengerbe.
Sötét volt még, a tenger hullámzott. Valahol távol felvillant az első világító bója, amit ha szerencséd volt, épp láttál mikor feldobott egy hullám. Vagy nem láttad, aztán próbálad egy helyben lebegve kisakkozni mikor lehet rá lehetőséged hogy tudd milyen irányba kell ússz. 
Pánik? Félelem? Kétségbeesés? Nem, ilyesmi egyáltalán nem volt. Bár akkor és ott úsztam életemben először tengerben, de a töksötét engem megnyugtatott és kikapcsolt. Elringatott a hullámok ritmusa, zen állapotban úsztam amerre gondoltam hogy kell. Egyik karcsapás a másik után, nyugodtan haladva. Sós íz a számban, csípi a nyelvem. Első bóját kerülve visszafordulás az erőd felé, hogy azt a napfelkeltével kerüljük. Mégsem úszok akkor el Barcelona-ig. Kerestem a szememmel a második világító bóját, esélytelenek nyugalmával. Meg-megálltam hátha, majd amikor a hullámok eltakarták, célba vettem az erődöt a félszigeten. Mázli, 50 méterrel a bója előtt észleltem jó irányba úsztam. Huh. Erőd megkerül, hullámtörő mellett hosszan el. Valahol a tengeren egy kis narancssárga pont egy csónakkal, a harmadik bója. Emlékszem, jobbra vettem a levegőt, így minden lélegzésnél csodálhattam az erődöt, ami Meereen forgatási helyszíne volt a Trónok Harcában. Hát, feldobta rendesen ez a vizuális élmény az úszást. Negyedik bója felé ráfordultam, még mindig jól éreztem magam. Sem izomgörcs, sem fáradás, nem zavartak a hullámok, a tengerben úszás új élménye, a sós víz íze a számban. Egyik karcsapás a másik után, jobbra levegő, rábámulás az erődre, tovább a 4. bójához. Visszafordulás a hullámtörőnél, be a félsziget másik oldalán az öbölbe. A hullámtörő megszűrte a hullámokat, csendesen suhantam a part felé.
Pánik? Félelem? Kétségbeesés? Nem, ilyesmi egyáltalán nem volt. Bár akkor és ott úsztam életemben először tengerben, de a töksötét engem megnyugtatott és kikapcsolt. Elringatott a hullámok ritmusa, zen állapotban úsztam amerre gondoltam hogy kell. Egyik karcsapás a másik után, nyugodtan haladva. Sós íz a számban, csípi a nyelvem. Első bóját kerülve visszafordulás az erőd felé, hogy azt a napfelkeltével kerüljük. Mégsem úszok akkor el Barcelona-ig. Kerestem a szememmel a második világító bóját, esélytelenek nyugalmával. Meg-megálltam hátha, majd amikor a hullámok eltakarták, célba vettem az erődöt a félszigeten. Mázli, 50 méterrel a bója előtt észleltem jó irányba úsztam. Huh. Erőd megkerül, hullámtörő mellett hosszan el. Valahol a tengeren egy kis narancssárga pont egy csónakkal, a harmadik bója. Emlékszem, jobbra vettem a levegőt, így minden lélegzésnél csodálhattam az erődöt, ami Meereen forgatási helyszíne volt a Trónok Harcában. Hát, feldobta rendesen ez a vizuális élmény az úszást. Negyedik bója felé ráfordultam, még mindig jól éreztem magam. Sem izomgörcs, sem fáradás, nem zavartak a hullámok, a tengerben úszás új élménye, a sós víz íze a számban. Egyik karcsapás a másik után, jobbra levegő, rábámulás az erődre, tovább a 4. bójához. Visszafordulás a hullámtörőnél, be a félsziget másik oldalán az öbölbe. A hullámtörő megszűrte a hullámokat, csendesen suhantam a part felé.Idő? 1 óra 25 perc. Hullámzó tengerben, ennyi tájékozódás miatti megállással és lebegéssel, ennyi úszóedzésből? Ez nekem perfekt! Erős középmezőnyben jöttem ki a 62 indulóból. A supportereim, Ákos és Viki csodálkoztak is hogy én már itt? Igen, én már itt. 
Igen, én már itt. Zuhany, sós víz lemosás, átöltözés. A depó kényelmesen. Nem kapkodok, itt aztán tényleg mindenre van idő. A bringámon nagyobb nyeregtáska a szokásosnál, még pót külső is van, hátha szükség lehet rá. Ákos a depóban segít, felszállok a bringámra. Az érzés jó, nem vagyok fáradt, még iszom magamba az úszás új emlékeit.
Kevesen vagyunk, 62 induló. Barátságos és családias. Semmi tömeg, nincs verekedés a depóban, esélyed sincs bolyozni a bringán, hát nem vagyunk annyian. Én ezt szeretem, ez az igazi sava-borsa a triatlonnak, amikor tényleg magad kell legyél.
Kigurulok a depóból és elindulunk a hegyek felé. Széles a vigyor az arcomon. Pálmafák, citrusligetek, olajfa ültetvények. A levegő még hűvös, 15 fok van, a nap már fent az égen és kezdenek eloszlani a felhők. Emelkedik az út, enyhén, sunyin, óvatosan. Fogalmam sincs mit fog jelenteni 180 km alatt a 3400 méter szint. Azaz sejtésem van és bízok a kerékpáros felkészültségemben. Végül 50-34 és 11-25-ös áttétel maradt a bringámon. Egyszer élünk.
Ákos és Viki majd csak Traiguera-nál várnak, az 30 km. Addig sunyin emelkedik az út. Alacsony watton tekerek, nem itt kell még a max erő. Nem előz senki, én sem előzök, semmi forgalom az utakon, csak a spanyol táj, óriás aloe vera-k, citromfák, olajfák, kövekből rakott kerítésfalak az ültetvények mellett. Még nem értek be a citromok. Kacskaringósan visz az út, 30 km-nél várnak a supportereim. Kulacs csere, aztán én már tovább is. Közelednek a hegyek, amik eleinte még csak halvány körvonalakkal rajzolódtak ki, már kezdik megmutatni magukat. Oda megyünk. Rosell-nál van a kapu a lezárt szakaszhoz, a „Lost Road”-hoz. Egyre meredekebb utakon haladunk, Rosell-hez rendesen fel kell kapaszkodni. Jól érzem magam, minden percét magamba szívom, nézelődök és gyönyörködöm a tájban, az új impulzusokban. Mire Rosell-be érek lesz már 25 fok és tűző napsütés. Ha tippelnem kéne, rongyá fogok égni itt a buli végére. 
Rosell-ben újabb tali a supporterekkel, a következő 40 km autóforgalom elől lezárt részen visz majd, oda nem jöhetnek be. Feltöltöm hát a készleteket és bezuhanok az úton a nemzeti park területére.
Rosell-ben újabb tali a supporterekkel, a következő 40 km autóforgalom elől lezárt részen visz majd, oda nem jöhetnek be. Feltöltöm hát a készleteket és bezuhanok az úton a nemzeti park területére.Elképesztő tájakon visz a kis keskeny erdei út. Kanyarog, emelkedik, néha olyan meredeken hogy az első kerekem felemelkedik, szeretem a 16%-ot. Utolérek egy női versenyzőt az egyik emelkedőn, mosolyogva köszönök rá. Nem tetszik neki, 5 perc múlva visszaelőz. Hát jó, had’ menjen, még csak 60 kilinél tartunk. Megérkezünk Vallibona-ba, ez a Lost Road közepén egy kis falucska. Itt a szervezők felállítottak egy frissítő pontot, hogy azért ne haljunk oda. Nekem is kell kulacsokat töltenem, hiába 40 km ez a szakasz, lassan haladok mert nagyon szintes. Vallibona-ból jön a legnagyobb emelkedő, közel 10 km folyamatos felfele. A szervezők szólnak hogy kb 40 másodpercre van előttem az első női versenyző. Nyugtázom, de saját tempót megyek.
Utolérek egy női versenyzőt az egyik emelkedőn, mosolyogva köszönök rá. Nem tetszik neki, 5 perc múlva visszaelőz. Hát jó, had’ menjen, még csak 60 kilinél tartunk. Megérkezünk Vallibona-ba, ez a Lost Road közepén egy kis falucska. Itt a szervezők felállítottak egy frissítő pontot, hogy azért ne haljunk oda. Nekem is kell kulacsokat töltenem, hiába 40 km ez a szakasz, lassan haladok mert nagyon szintes. Vallibona-ból jön a legnagyobb emelkedő, közel 10 km folyamatos felfele. A szervezők szólnak hogy kb 40 másodpercre van előttem az első női versenyző. Nyugtázom, de saját tempót megyek.Belevágok a nagy mászásba. A hajtűkanyarokban mindig visszanézek, egyre kisebbnek tűnik alattam a falu. Az órámon megy a track, a Climb Pro-n látom mennyi van még hátra a mászásból. Nem tudom eldönteni ez jó-e most vagy sem, úgyhogy inkább nem is figyelem és gyönyörködöm az elképesztő tájban. Sziklás, vad, fenyőillat és tobozok az út mellett, szakadék az egyik oldalon a mélyülő völggyel, meredek emelkedő a másik oldalon, a csupasz sziklafallal ahova felkúszik a szerpentin. Hogy vagyok? Jól vagyok. Én ezt a mászást szeretem, ezt a bringázást szeretem, a hegyeket szeretem. Olyan érzés, mintha hazaértem volna. A vigyor még mindig a fejemen. Hosszú volt, kemény volt, de mosolyogva érek oda Morella-hoz, ahol Ákos és Viki várnak 91 kilinél, hogy frissítést adjanak. Megköszönöm a supportjukat és nekifeszülök a zuhanásnak.
Mert ha valahova felmentél, onnan vissza is kell esni, nem? Hosszabb lejtős szakasz jön. Az út kiváló minőségű, 4-5%-ban lejt, lehet tekerni, átveszi az erőleadást a pedál. Szembeszél van, hja, nem lehet minden tökéletes. A lejtős szakasz elején visszaelőzőm az első lányt. Itt láttam utoljára a verseny alatt. Olyan gyorsan zuhanok le a hosszú lejtőn, hogy Viki és Ákos majdnem lecsúsznak a következő frissítési találkozónkról. Hja, 55-tel zuhantam.
Hosszabb lejtős szakasz jön. Az út kiváló minőségű, 4-5%-ban lejt, lehet tekerni, átveszi az erőleadást a pedál. Szembeszél van, hja, nem lehet minden tökéletes. A lejtős szakasz elején visszaelőzőm az első lányt. Itt láttam utoljára a verseny alatt. Olyan gyorsan zuhanok le a hosszú lejtőn, hogy Viki és Ákos majdnem lecsúsznak a következő frissítési találkozónkról. Hja, 55-tel zuhantam. Bőven túl vagyok már a bringázás felén, keskenyedik az út és ismét egyre felfele kezd vinni. Sziklás, kopár vidék, hegycsúcsokra korona-szerűen épült falvakkal, mint a mesékben. Az eddigi útvonalra többnyire jellemző citrom- és olajfaligeteket felváltják a hegyi legelők kecskékkel, birkákkal, tehenekkel, a fenyvesek és a kopár, sziklás fennsíkok.
Az utolsó szakaszon szerpentines, szűk utakon tekerek, mondanám jó a ritmusa, de nem. Óvatosan kell menni, figyelni, meredekek az emelkedők, meredekek és kanyargósak a zuhanások.
Benassal település, 2016-ban erre ment egy szakasz a Vuelta-n Culla-ig. A Hispaman útvonala is itt visz, Culla a kerékpározás vége. Hát, ahogy belefogok, megértem miért hozták erre a Vuelta-t. Itt már azért fáradok. Az edzőm, Csabi már a legutóbbi frissítés találkozóhoz is üzent a supportereimmel, hogy ne foglalkozzak fix wattokkal, innentől csak saját tempó. Megfogadom a tanácsát.
Itt már azért fáradok. Az edzőm, Csabi már a legutóbbi frissítés találkozóhoz is üzent a supportereimmel, hogy ne foglalkozzak fix wattokkal, innentől csak saját tempó. Megfogadom a tanácsát. Miközben tekerek fel a végeláthatatlan emelkedőn gondolkodom a bringázáson, hogy mindjárt vége. A frissítésem tökéletes eddig. Nem fáj semmim. Nem dörzsölődtem ki sehol. Hiába kell iszonyat alacsony pedálfordulaton tekernem az emelkedők meredekségéhez képest túl erős áttételemen, nem visel meg. Megnézem hogy érzem magam. Jól, nagyon jól! Én ezt az egészet úgy ahogy van, imádom! Kb 10-15 percenként lehagyok egy férfi versenyzőtársat is. Hát kell ennél több pozitív visszacsatolás hogy mégiscsak jó irány lehetett a felkészülésemben amit extraként beletettünk idénre és eddig sosem volt még így?
Erősnek, boldognak, kiegyensúlyozottnak érzem magam, sosem gondoltam volna egy ilyen úszás és egy ilyen bringázás után ez lesz az érzésem. Úgyhogy ezen jól meg is lepődök.
A bringás depó előtt Culla-ban egy 16%-os emelkedőn kell még átmászni és begurulok hogy átöltözzek a futáshoz. Viki és Ákos várnak, segítenek, etetnek-itatnak. Nyújtom a combizmaim, semmi feszülés. Nyújtom a csípőhorpaszom, tökéletesen rendben van. Elmormolok egy „nahát”-ot. Gyors mosdózás, nem is járok annyira kockásan. Felveszem a futós hátizsákom, 3 liter folyadék, kötelező felszerelés, aztán go! Futok, futómozgással. Nem fáj. Ezt így ízlelgetem. Sima ironmanen sokkal fáradtabbnak szoktam magam érezni. Az, hogy most én konkrétan terepen futok és nem fáj, nem feszül, nem sajog, az nagyon új tapasztalás.
42 km vár rám terepen. Színtiszta terepen. Az első 11 kiliben van 760 méter szintcsökkenés, majd 400 méter mászás. Bár tudok futni jó tempóban és szeretnék is, de olyan a terep, amin nem lehet. Itt még nem sejtettem, de tulajdonképpen 42 kilométernyi tojáshéjon járkálás várt rám.
Még világos van, órákkal bentebb vagyok a szintidőnél, egyszer sem kellett fájjon a fejem emiatt. A nagy ereszkedés elképesztő meredek sziklafalon megy le. A talpam alatt babafej nagyságú kövek vastag szőnyege amíg a szem ellát, amik ha rájuk lépsz, kicsúsznak a talpad alól és leesnek a mélybe. Óvatosan tudok csak lépkedni, van ahol négykézláb. Kellemes kis 5 kilis szakasz ez. Hozzám csapódik egy svéd versenytársam is, Ulf. Beszélgetünk, meséli 2019-ben megcsinálta a Norseman-t de az a Hispaman-hez képest sokkal könnyebb. Ez az itteni bringapálya nagyon durva. Kicsit megnyugszom hogy huhh, akkor tán nem lesz lehetetlen az álomversenyem teljesíteni mégsem. Cseverészünk a szakadék szélén óvatosan ereszkedve, kifaggatom a Norseman belsős infókról. Kicsit gyorsabban tud ereszkedni, elbúcsúzunk. Egyedül maradok. Hátranézek honnan jöttem le…elképesztő magas meredek sziklafal magasodik felém, a fejem fölött keselyűk köröznek…bizarr. Szeretnék gyönyörködni a tájban a futás közben, de csak akkor megy ha megállok, mert nem lehet úgy haladni hogy ne azt nézd éppen hova lépsz. Pedig van mit nézni, hatalmas sziklák, vadregényes vidék, egy nemzeti park területén futok. Terep végig, kövek, futhatatlanul mozgó kövek és még több talpam alatt mozgó szikla. Még az emelkedőkön is pörögnek ki a lábam alól. Völgybe le, aztán onnan fel.
Cseverészünk a szakadék szélén óvatosan ereszkedve, kifaggatom a Norseman belsős infókról. Kicsit gyorsabban tud ereszkedni, elbúcsúzunk. Egyedül maradok. Hátranézek honnan jöttem le…elképesztő magas meredek sziklafal magasodik felém, a fejem fölött keselyűk köröznek…bizarr. Szeretnék gyönyörködni a tájban a futás közben, de csak akkor megy ha megállok, mert nem lehet úgy haladni hogy ne azt nézd éppen hova lépsz. Pedig van mit nézni, hatalmas sziklák, vadregényes vidék, egy nemzeti park területén futok. Terep végig, kövek, futhatatlanul mozgó kövek és még több talpam alatt mozgó szikla. Még az emelkedőkön is pörögnek ki a lábam alól. Völgybe le, aztán onnan fel.Ortisella-nál, kb 11 kilinél találkozom újra a supporterekkel. A szervezők is ott vannak, hangos szurkolás, kolompolás. Addigra már mindenki ismer mindenkit, Viki és Ákos már mindenkivel összehaverkodott, adtak más versenyzőknek sótablettát, kóla+víz trükköt tanítottak megborult gyomrú teljesítőknek, szóval buli van. Kemény mászás volt, mégis vigyorogva érek oda. Bírom. Jól bírom. Egyensúlyozni kell folyamatosan, de egyszer sem estem el, mindig megtartott az izomzatom. Ha van futható szakasz, ott megy a futás. Nincs izomfájdalom, nincs elrontott frissítés. Olyan természetesen jön minden magától. A géleket visszaveszem, csak óránként egyet eszek már és jön a titkos fegyverem, fanta+víz frissítésre állok át, azt felveszi remekül a gyomrom még.
Kemény mászás volt, mégis vigyorogva érek oda. Bírom. Jól bírom. Egyensúlyozni kell folyamatosan, de egyszer sem estem el, mindig megtartott az izomzatom. Ha van futható szakasz, ott megy a futás. Nincs izomfájdalom, nincs elrontott frissítés. Olyan természetesen jön minden magától. A géleket visszaveszem, csak óránként egyet eszek már és jön a titkos fegyverem, fanta+víz frissítésre állok át, azt felveszi remekül a gyomrom még.Ott gondolkodom, hogy jaaa, mennyi ideje lehetek úton? Teljesen elvesztettem az időérzékem, de nem is érdekel, mert nem érzem az idő múlását. Teljesen kikapcsol ez a teljesítés, leköt a táj, az új élmények, az új ingerek. Nincs hiszti, eddig holtpont sem volt. Számolok, olyan 8 órányi volt a bringázás, a futás első 11 kilométerét 2 óra 15 perc alatt tudtam megtenni. Hamarosan sötétedik…
A supportereim útnak engednek, nekiállok a következő nagy mászásnak a kb függőleges single track úton. Még nagy a hőség, annyira magas a páratartalom, hogy rám tapadt minden ruhám. Mennydörgés hangjai csapják meg a fülem. Aha, szóval ezért van pára…a szürkülettel együtt érkezik meg a vihar is. Nem eső, vihar. Villámlással, mennydörgéssel, ahogy kell. Leveszem a táskám, előhalászom a kabátom a fejlámpával együtt. Hát akkor, itt vagyok tökegyedül, mi bajom lehet? Gyerünk.
Nem, nem érzékeltem veszélyt, pedig tök egyedül voltam valahol a spanyol hegyekben egy vihar közepette a sötétben egy extrém ironman teljesítése közben. Nulla veszély érzet. Máskor minden kis izétől összerezzenek, most meg semmi. Csak szívtam be az új élményeket. Például azt, hogy az elképesztő köves talajon eddig sem lehetett futni, mert kicsúszott a lábad alól minden felület. Ez most hatványozódott, mert vizes is lett az esőtől. Még óvatosabban kellett haladni. Ja, és hát töksötét lett, csak a fejlámpám fénye világított. A sziklatalaj miatt nem látszódtak eddig sem az ösvények amiken haladni kellett, töksötétben, esőben, a fejlámpa fényét kellett irányítanom, hogy hol látom valahol bent a feketeségben az erdő mélyén megcsillani a következő fényvisszaverős útjelző szalagot. Volt track az órámon, az így naplemente után rengeteget segített.
Az ösvények amiken haladni kellett? Az ösvény szó olyan nagyvonalú. Inkább úgy fogalmaznék, hogy szalaggal jelölt irányok a tökön-paszulyon (kőtengeren, szakadékon, réten, erdőn, bozótoson) keresztül. Tényleg, ez nem vicc. Ja, 70%-ban single track! És én ezt szerettem és élveztem. Ott és akkor minden percét. Nem volt idegőrlő, nem teltek ólomlábon a percek. Szaladt az idő. Haladtam, nem volt holtpont, nem volt megborulás, végig vidám voltam, kiegyensúlyozott, fejben a jelenben és mindig csak a következő lépésre koncentráltam. Aon vigyorgotam a 2. supporter találkozónál, hogy az egy kakukkfű mező kellős közepén volt. Ott ültem, az ország éves kakukkfű fogyasztásán. Hihi…
Tényleg, ez nem vicc. Ja, 70%-ban single track! És én ezt szerettem és élveztem. Ott és akkor minden percét. Nem volt idegőrlő, nem teltek ólomlábon a percek. Szaladt az idő. Haladtam, nem volt holtpont, nem volt megborulás, végig vidám voltam, kiegyensúlyozott, fejben a jelenben és mindig csak a következő lépésre koncentráltam. Aon vigyorgotam a 2. supporter találkozónál, hogy az egy kakukkfű mező kellős közepén volt. Ott ültem, az ország éves kakukkfű fogyasztásán. Hihi…Az utolsó 18 km-re kötelezően csatlakoznia kellett egy supporteremnek is, a Kedvesem, Ákos jött velem. Együtt futottunk bele az éjszakába. 18 km és csak 300 méter szint? Az gyorsan meglesz. Ahamm, nem. Lehet errefele olyan útvonalat kijelölni, amiben kevés a szint ugyan, de annyira labilis a talaj és olyan szinten futhatatlan, hogy imádkozol minden egyes lépésnél hogy ne az arcodon landolj. Nem azért haladtunk az utolsó szakaszon lassan, mert nem tudtam volna már futni. Hanem azért, mert Ákos friss lábakkal sem tudott. Egyensúlyozás, mintha kötéltáncolnál végig. 3 órán keresztül vágtuk át magunkat az utolsó szakaszon. Új élmény volt és nagyon jó élmény, hogy a Kedvesem is részese lehet a teljesítésemnek. Pont ezért is vonzott az extrém ironman, nem csak a te dicsőséged, a supporterek nélkül ugyanis képtelen vagy megcsinálni. És az, hogy a befutás örömében osztozhattok, a legjobb az egészben!
Lehet errefele olyan útvonalat kijelölni, amiben kevés a szint ugyan, de annyira labilis a talaj és olyan szinten futhatatlan, hogy imádkozol minden egyes lépésnél hogy ne az arcodon landolj. Nem azért haladtunk az utolsó szakaszon lassan, mert nem tudtam volna már futni. Hanem azért, mert Ákos friss lábakkal sem tudott. Egyensúlyozás, mintha kötéltáncolnál végig. 3 órán keresztül vágtuk át magunkat az utolsó szakaszon. Új élmény volt és nagyon jó élmény, hogy a Kedvesem is részese lehet a teljesítésemnek. Pont ezért is vonzott az extrém ironman, nem csak a te dicsőséged, a supporterek nélkül ugyanis képtelen vagy megcsinálni. És az, hogy a befutás örömében osztozhattok, a legjobb az egészben!Milyen volt ez az utolsó 18 kili? Hallgattam ahogy Ákos sztorizik mik történtek amíg nem találkoztunk, ahogy anyázik hogy milyen hihetetlenül futhatatlan ez a terep, hogy hol a jó égben van a következő iránymutató szalag. Kétszer 5 percre szóltam hogy most lehet picit csönben leszek mert van egy holtpontom. De egyik se volt drámai, inkább csak holtpontocska. Ahol a talaj futható volt, azonnal tudtam futásra váltani gondolkodás és erőlködés nélkül.
Az utolsó 5 kiliben 3 (!) kilométer futható földút is volt, luxus, hát még az, hogy végigfutottam. Ilyet. És hagytam le a versenytársakat folyamatosan. A levegő lehűlt, látszott a lehelletem, 5 fok, vizes 5 fok, épphogy nem fáztam.
És hagytam le a versenytársakat folyamatosan. A levegő lehűlt, látszott a lehelletem, 5 fok, vizes 5 fok, épphogy nem fáztam.Végül ráfordultunk Vistabella emelkedőjére, felmásztunk a falucska legtetejére és kéz a kézben futottunk be. Viki már ott várt minket, én meg csak fáradtan vigyorogtam. Te jó ég, én ezt imádtam és ez egy olyan verseny volt, amilyenről csak álmodhattam…ilyen van? És első női befutóként garantált a Norseman slot 2022-re?
Nem is tudok mit mondani. Kifogtam a tökéletes napot és ez volt számomra a tökéletes verseny. Lelkileg tökéletesen kiegyensúlyozottan, a lehetőségeimhez mérten fizikálisan felkészülve, a legjobb supporterekkel kísérve örök élmény volt ez a verseny. Extrém ironman, haza érkeztem!
Minden más másodlagos, nem számít mennyi idővel, hanyadikként, mennyire gyorsan, vagy lassan teljesítettem, mit lehetett volna jobban, mit nem lehetett volna már jobban csinálnom. A teljesítés érzése tökéletesen kerek, semmit sem kívánok hogy bár máshogy történt volna, mert ez így volt pörfikt! Mindenkinek ilyen verseny teljesítés érzést kívánok!
És akkor 2022-ben Norseman, váltsuk valóra az álmom. Huh, őszintén szólva nem számítottam rá hogy ennyire hamar sikerül a megvalósítás közelébe kerülnöm, de én legyek az utolsó, aki tiltakozik ez ellen!
Akiknek örök hálával tartozom:
Simon Viktória-nak és Ákos Utasi-nak, akik a supportereim voltak és végig kísértek, támogattak, etettek, itattak. Bocs, hogy nem volt hiszti és ilyesfajta lelki támogatást nem kellett nyújtanotok, majd a Norseman-en, jó? Köszönöm hogy segítettetek! 
Köszönöm hogy segítettetek! Ákosnak, mint a Kedvesemnek külön is extra köszönet, hát velem él, kell ennél több indok?
Szabó Csaba-nak, aki 2021. január 1. óta kísér ezen a csöppet sem sima úton. Nem volt egyszerű dolga, bevallom. Köszönöm az örök belém vetett bizalmat és hogy egy csöpp kétséget sem lobbantott fel bennem hogy tudok-e egy ilyen versenyt teljesíteni!
Dalma Majkut-nak, aki olyan szinten rakta össze a biomechanikám és az izomzatom erőnlétileg, hogy egy ilyen álom-szerű teljesítés lehessen belőle! Köszönöm a szakértelmed, hogy tudtad mire kell felkészüljenek az izmaim és segítettél is őket felkészíteni egy ilyen terhelésre!
Akik támogatása nélkül nem tudtam volna ilyen szépen összerakni a felkészülésemet, a Triatlonshop.hu-nak és a Santini.hu-nak, a lehetőségért, hogy van olyan kerékpáros ruházatom, amiben nem fagyok oda a mínusz fokokban, olyan neoprénem ami megfelelő extrém körülmények közötti úszáshoz is és hogy mindig jó kávét kapok a boltban ha hozzájuk látogatok!
November 1-jén indul az alapozás a 2022. augusztus 6-ai Norseman-re. Pont a Kedvesem születésnapja. Ajándéknak jó ha felkísérhet a Gaustatoppen-re a fekete finisher pólóért?
