NORSEMAN beszámoló, 1. rész

Látom mindenkire a szívbaj jött, hogy eltűntek a bejegyzések az FB oldalról azután a poszt után, ahol írtam hogy most ennyi volt. Spoiler: minden tökéletesen rendben van. Testileg és lelkileg is. Bővebben meg ebben a gigahosszú beszámoló posztban leírom. Vagyis ennek az első meg majd a holnap érkező második részében. Mert nekem ez a verseny, versenyhelyszín, ország etalon, bármi is történt, csupa kedves emlék és pótolhatatlan élmény volt most is a Norseman. Írok hát itt mindenről, így nyugodtan, lassan 2 héttel a verseny után. Legalább kisimultak a gondolatok, elrendeződtek a történések, kiderültek a miértek. Ezért váratott ez ennyit magára.

2023. év eleje óta Imre Szandi kezeibe adtam a testem és a lelkem, ő segít nekem, hogy mindenféle baromság…akarom mondani versenyekre felkészüljek. Egyszerű lélek vagyok, asszem, max Szandi majd idekommenteli hogy neeeem, rommá kellett engem rugdosson hogy eddzek végre. De én szeretek sportolni, ebben az alapozásban pedig olyan szerencsém volt, hogy nagyon minimális hullámvölgyekkel szembesültem csak. Volt már jóóó sok alapozási időszakban részem, van összehasonlítási alapom. Azt kell mondjam, az idei volt messze a legsimább. Híjján motivációvesztésnek, nagyobb betegségnek, vagy bármi jelentős megzuhanásnak. Márciustól 16-20 órás edzésheteket vigyorogva végigedzettem, alvás helyén, nulla sérülés, edzésadaptáció rendben. Tényleg, ebben nincs vetítés, arcoskodás, még magam is csodálkoztam hogy azta, ennyire jó edzettségem még sosem volt és el sem hiszem hogy mi történik.

Azért tegyük hozzá, úgy gondolom ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott alapozást össze tudjon rakni az ember, nem csak arra van szükség, hogy elhatározd végig akarod csinálni. Emberek vagyunk, bármit megakaszthat egy betegség, egy családi élethelyzet, vagy csak simán akár egy egzisztenciális megingás és puff. Idén szerencsém volt, egyik sem jött szembe és gáncsolt el a ‘csába.

Egészen május végéig, de erről majd később, bővebben a beszámoló második részében kifejtve, mert visszanyomozva az volt az első jel. Dehát mindig utólag okosabb az ember, nem?

Örömsportoló vagyok, én ezt szeretem „bevallani”. Az életem olyan szakaszát élem, ahol az tesz hozzá a lelki egyensúlyomhoz, ha olyan versenyekre, kihívásokra juthatok el, ahol a szervezők, a résztvevők, az egész mentalitása a sport öröme köré épül és nem az a prioritás, hogy „megnyerj”, „egyéni csúcsot menj”, „legyőzz”. Tisztázzuk: semmi baj nincs ezekkel sem, volt olyan életszakaszom, amikor engem is ezek motiváltak. Most mást keresek, más tesz hozzám. Ezért is vártam naggggggyoooon a Norseman-t, a közössége, a mentalitása, az aurája ennek a versenynek pont az, amit keresek és amiért sportolni szeretek. Tudom, hogy agyon van hájpolva, a 225 rajtszámra több ezren próbálnak a sorsoláson szert tenni és hímeghűmeghá. Joggal. Mert hiába gondolnánk hogy a marketingje, az oldaluk posztjai meg az instájuk és a videóik cukormázba forgatott eladási stratégia elemek, de nem. Nem cukormáz, nem ferdítés, nem hájpolás, tényleg az és olyan.

Kedden repültünk ki Oslo-ba, idén ezt az opciót választottuk. A Kedvesem, Ákos és kispajtásunk Viki alkotta support csapattal így hármasban. Jaja, 2 éve átszállós kirepülés volt, nem is érkezett meg a bringám, se a csomagjaink. Khm, hát kicsit most is izgultunk… De minden simán ment, időben felszállt a gép, időben landolt, minden csomagunk rendben megérkezett. A bérelt kocsi is teljesen rendben volt, kicsit bele kellett sakkozni a csomagokat és tény, hogy ehhez 10 percig vakartuk a fejünket. Fél centit kellett nyerni hogy a bringaszállítós bőrönd mellé minden is beférjen, de kirakóban jók vagyunk és végül megoldottuk.

Nekivágtunk az 5,5 órás autóútnak Eidfjord felé. 20 fok volt, napsütéssel, az első benzinkútnál megálltunk, mert norvégoknál hagyomány a benyakutas hotdog evés (igen, tudom, mostmár itthon is az lett, de a norvég gyökerei ennek mélyebbre nyúlnak ).

Geilo-t elérve a Norseman bringapályájának első 90 kilijén visz az út Eidfjordba, na itt kaptunk is esőt, ettől függetlenül tátott szájjal lestem a Haardangervidda fennsíkot, én ezzel sosem fogok tudni betelni szeritem. Meg most az eső ellenére is legalább láttuk a tájat, nem mint 2 évvel ezelőtt, amikor kitakarta a tejfölköd.

Csonk nélkül odaértünk Eidfjordba este fél9 körül, beköltöztünk a szobánkba a Voringfossen Hotelba, még sétáltunk egyet ha már itt ilyenkor este 11 óráig világos van, aztán jóóóó nagyot durmoltunk.

És én itt akkor otthon éreztem magam. Mindenkinek vannak ilyen helyszínek az életében, a kis lelkemnek sikerült beválassza erre a világ egyik legdrágább országát, hát csodás. Szerda-csütörtök-péntek pedig a kisimult, nyugodt versenyre készülődéssel telt.

Tényleg nyugodt volt, mindhárman ismertük a helyszínt, az útvonlat, miden cuccunk megvolt, semmit se hagytam otthon, a bringámat rendben összeszereltem. Idén egy oslo-i bringaszerelő műhely kitelepült és mindeki bringáját átnézték ingyen a verseny előtt, az enyémen is finomhagolták a váltót és lecsekkolták minden rendben van-e egyébként vele. Minden rendben volt vele. Eidfjord szívében volt a szállásunk, sétányi távolságra a boltok, az éttermek, a szálloda a fjord partjá. A kedvenc pékségünk szemben, a Vik Bakery, ahol kiderült idén két magyar pék készíti a péksütiket. Na ezért voltak olyan finomak! Össze is futottunk egyikükkel, tiszta élmény volt itt a világ végén ez.

Csak az élményeket írom le a verseny előtti három napból. Mondjuk csak élmények voltak.

Tökéletes időjárás, még talán egy kicsit meleg is nekem. Reggel 10 fok, napközben 20-25, estére megint 10 fok körülire hűlt. Egyetlen nap volt kis eső meg szél, egyébként tökéletes körülmények.

A verseny előtt mindig van szervezett közösségi úszás, kávéval, teával, palacsintával. Mindenki próbálgatta a vizet, 15 fok volt hivatalosan, de itt a parthoz közel szerintem ez bőven 18 fok fölött volt. Egyszerű neoprénben kényelmesen úszható, ragyogó napsütésben fjordoztunk.

Idén volt az eidfjordi strandon (igen, jól olvastad, van strand ) egy beszélgetős verseny előtti közösségi találkozó. 2022-ben kimaradt nekünk hogy itt van egy ilyen strand, pedig elképesztően gyönyörű. Hatalmas, sima felületű kövek, teljes rálátás a hosszú fjordra, amit az óriás hegyek ölelnek körül. Ugródeszka a vízbe (mellé volt figyelmeztető felirat írva, hogy ez egy fjord. hideg. így ugorj. ), ingyenes szauna este 10-ig, norvég örömzenélés és beszélgetések meg ejtőzés.

Nekem új infó volt, amit Bent mesélt itt a közösségi talin, hogy a fjordok vízhőmérsékletét mennyire befolyásolja a sok vízierőmű. És hogy amikor a Norseman-re készülnek a szervezők, a verseny biztonsági igazgatója azzal kezdi, hogy megnézi az elektromos áram világpiaci árát és szükségletét. Ugyanis ha az ár alacsony és telített a piac, akkor a vízerőművek nincsenek termelő szakaszban és nem lesz olyan mennyiségű hideg víz átfolyatva rajtuk, ami csökkentené a fjord hőmérsékletét. Na, ezért van ennnyire ingadozó hőfok itt vízügyileg, 10-16 fok között bármi. Idén nem voltak termelő szakaszban az erőművek, szerencsénk volt. 13 fokos hőmérséklet alatt van nagy készültségben az orvosi csapat a verseny alatt, a 15 fok az no problem.

Közösségi reggeli futást is szerveztek nekük idén, futhattad akkor is amikor csak szeretted volna a kapott track-et. Körbevezetett Edifjordon, láttunk közben pacikat, alázubogó vízeséseket, szedtünk az út mellett vadon termő málnát. Iazi gyönyörködéses szívmelengetés volt.

Félálomban a szobánkból a reggelizésre tartva csacsogtunk, felébredtünk a velünk a folyosón szembe jövő szállodai dolgozó magyarul elhangzó „Jó reggelt!” köszöntésére. Itt mindenki IS magyar!

Jó, bevallom, egy mocskos szarka vagyok. Alig vártam hogy nyisson a Norseman Shop és rommá vásárolhassam magam Norseman relikviákkal. Arcbavágóan őszinte leszek: azért is vártam, mert a többi versenyen az ilyen shop-okban messze nem ilyen jó minőségű termékek vannak. Árban nincs nagy különbség a többi verseny shop kínálatához képest, de minőségben ég és föld. Ennek a shop-nak a javára. Plussz ezekre rá van írva, hogy „Norseman”. Hja, egy mocskos szarka vagyok. Az idei shop meg überjó volt, tényleg, tele hasznos, használható, praktikus, minőségben és dizájnban is tuti cuccokkal. Ugyanitt mindkét vesém eladó. #mocskosszarka #repicuccétélekhalok

De a legnagyobb élmény maga a közösség volt. Ahol az, amit én is normálisnak tartok és úgy gondolom számomra biztonságossá, sportbarátivá tesz egy versenyt itt alap volt. Az, hogy a pénteki briefing-en elmondják hol kaphatsz orvosi vagy mentős segítséget. És nem csak elmondják, erősen felhívják rá a figyelmet, hanem a verseny során minndenhol láttam a mentőket, az orvosi kocsikat, ahogy cikáztak a mezőnyben és figyelték kell-e bárhol segíteniük. Idézem a szervezőket: „Örülünk, hogy itt vagy a Norseman-en, évről-évre szívből szervezzük a versenyt nektek. De a legfontosabb, hogy nem csak egy versenyt szerveünk, hanem egy VALÓBAN biztonságos versenyt!”

Hogy minden versenyzőnek és supportnak egyenesen kötelezővé teszik, ha egy versenyzőt lát az út mellett, vagy balesetet észlel, azonnal álljon meg és ha kell, értesítse a szervezőket, nyújtson elsősegélyt a képességeihez mérten. Senki sem zúdult fel ez ellen, hogy „de akkor lassabb lesz a befutóidőm”. Itt mindenki tudta és az volt az alapfelfogás, hogy a másik élete fontosabb az ő teljesítési idejénél. A sportolók egymást segítették. Beírtál egy kérdést vagy kérést a FB csoportba és jött is a segítség. Oké, hogy a saját célodért dolgozol, de alap az, hogy ahol csak tudsz, segíted a többieket is a teljesítéshez vezető úton. Nem volt negatív kommunikáció egy darab sem, sem a Facebook csoportban a szervezők részéről, sem a résztvevők részéről. Sehol. Csak támogatás és figyelemfelhívó, de pozitív kommunikáció. Magyarországról sportügyileg külföldre emigrált trialonosként ezt fellélegzésként éltem meg. Nagyon segített a mentális készülődésben az, ahogyan a szervezők kommunikáltak velünk: egyszerűen, figyelemfelhívóan, többször, több csatornán lekommunikálva a kulcsfontosságú dolgokat, mégis barátian, kedvesen, segítőkészen, problémamegoldóan. Így készül egy összetartó közösség, egymással ott a versenyen először találkozó, a világ minden részéről érkező sportolókból.

Így teltek a szombati versenyt megelőző napok. Csendben, nyugalomban, élményekkel megpakolva. Rajtam a megelőző 2 hónapban folyamatosan jelen lévő álmosság ült csak, de erről és ennek okáról a következő részben írok majd, mert utólag visszanyomozva előjele volt ez annak, miért döntöttem úgy, hogy a bringa 145. kilométerénél kiszállok a teljesítésből (nem, nem várok babát ).

Itt hagyok nektek egy halom képet addig, holnap pedig mesélek magáról a versenyről.